Világ hvg.hu 2018. augusztus. 09. 14:08

Sok gyerek halt meg Jemenben egy félrement bomba miatt

Több tucat ember, köztük sok gyermek halt meg Észak-Jemenben egy légitámadásban. A Nemzetközi Vöröskereszt szerint a szaúdiak vezette koalíció gépei a jemeni lázadók állásait bombázták, ám eltaláltak egy buszt is.

Helyszíni források szerint a támadásban 43 ember vesztette életét, többségük tíz éven aluli gyermek. A szaúdiak szerint a támadással nem sértették meg a nemzetközi jogot. „Az akció összhangban volt a nemzetközi és az emberi jogokkal” – mondta egy szaúdi katonai szóvivő, amely szerint a légierő arra válaszul intézett támadást a térség ellen, hogy a lázadók rakétával lőtték a déli területeket
A jemeni kormányt támogató nemzetközi koalíció vezetői folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy nem támadnak szándékosan polgári célpontokat, ám független források szerint feltűnően sokszor ér találat iskolákat, kórházakat, illetve egyéb polgári célpontokat.
ENSZ-források szerint az évek óta tartó konfliktusban több mint ötezer gyermek vesztette életét, vagy sebesült meg.
Hirdetés