2018. május. 06. 09:14 MTI Utolsó frissítés: 2018. május. 06. 09:16 Világ

Meghalt a Hamász hat technikusa egy rejtélyes robbanásban a Gázai övezetben

A hírt a helyi mentők, biztonsági tisztségviselők és meg nem nevezett források közlése alapján közölték a hírügynökségek, de nem világos, mi történt valójában.

Az eset az-Zavajda városban történt. A hatalmas robbanásnak három sebesültje is van. Ereje olyan nagy volt, hogy több környékbeli ház is megrongálódott. A Hamász fegyveres szárnyához, az al-Kasszám Brigádokhoz közel álló egyik forrás állította azt, hogy hat technikusuk halt meg.

A Hamász közleményt adott ki, és ebben azt állította, hogy Izrael követte el a robbantást, miközben a palesztin technikusok "el akarták hárítani a cionista ellenség egy súlyos biztonsági támadását". Az izraeli hadsereg egyik szóvivője tagadta, hogy Izrael állna az eset mögött.

A Gázai övezeti palesztinok március vége óta minden pénteken tüntetnek Izrael határán, és folytatni akarják ezt május 15-éig abból az alkalomból, hogy Izrael most ünnepli megalapításának 70. évfordulóját, ami a palesztinok számára nemzeti katasztrófát, földjükről való elűzésüket jelentette. A demonstrálók rendszerint erőszakosak, az izraeli katonák pedig éles lőszert is használhatnak ellenük. Eddig 45 palesztin halt meg ezekben az incidensekben.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.