Néhány nappal ezelőtt Kaliforniában egy hegyről a tengerbe zuhant egy nyolcfős amerikai család: a nevelőszülők, valamint hat, örökbe fogadott gyermek. A vízből kiemelt roncs adattárolóiból szerzett információk komoly meglepetést okoztak.
A vizsgálatot végzők szerint az adattárolóból kinyert adatsor, valamint a féknyomok teljes hiánya arra utal, hogy a volánnál lévő személy szándékosan hajtott a szakadékba. „Az autó számítógépének adatai szerint a kocsi megállt az útszéli kilátónál, majd ezt követően a kocsi 22 méteren keresztül gyorsult, egyenesen a szakadék felé. Az előzetes eredmények arra utalnak, hogy szándékos cselekedet, nem pedig baleset okozta a család halálát” – idézte e BBC Greg Baartsot, a rendőrség illetékesét. A hatóságok eddig öt holttestet találtak meg.
Más jelek is arra utalnak, hogy nem volt minden rendben a családdal: a hatóságok ugyanis néhány nappal a tragédia előtt vizsgálni kezdték a család ügyeit. A vádak szerint ugyanis a nevelőszülők – Sarah és Jennifer Hart – éheztették néhány gyermeküket. A gyerekek ugyanis azt kérték a szomszédoktól, hogy adjanak nekik ételt: dobják be a postaládába, vagy tegyék a kerítésre az élelmet. A szomszédok úgy tudják, a nevelőszülők ételmegvonással büntették a gyerekeket.
A nevelők több ismerőse ugyanakkor kizártnak nevezte, hogy a nehéz sorsból kiemelt gyermekek élete szörnyű lett volna. „Átalakították, és jobbá tették a gyerekek életét” – mondta az egyik ismerős.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.