Világ hvg.hu 2017. december. 05. 11:02

A háztetőről szedték le a volt grúz elnököt Kijevben

Államcsínykísérlet előkészítésének vádjával az ukrán fővárosban őrizetbe vették Miheil Szaakasvili volt grúz államfőt, majd odesszai kormányzót. A letartóztatásról egy ukrán parlamenti képviselő számolt be.

A politikus kijevi lakásában kedd délelőtt jelentek meg a házkutatásra kivezényelt rendőrök, s az egyenruhások elől  Szaakasvili a háztetőre ment, s közölte, leugrik, ha el akarják vinni őt. Helyszíni beszámolók szerint a volt grúz elnök végül beleegyezett abba, hogy elvigyék egy kihallgatásra.

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése alapján Szaakasvili mintegy száz feldühödött híve útját állta az autónak, amelybe a volt grúz elnököt ültették, ezért a politikust egyelőre nem tudták a helyszínről elvinni. Szaakasvili támogatói összecsaptak a rendőrökkel.

Jurij Lucenko ukrán főügyész sajtótájékoztatót tartott, amelyen kifejtette: hivatalának olyan bizonyítékok vannak a birtokában, amelyek alapján Szerhij Kurcsenko, a Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök környezetéhez tartozó oligarcha pénzelte Szaakasvili tiltakozó megmozdulásait. A főügyész szavai szerint Szaakasvili erőszakos hatalomátvételre készült Ukrajnában a megbuktatott Moszkva-barát ukrán vezetéssel együttműködve. Bizonyítékként a főügyészség nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen állítólag Kurcsenko és Szaakasvili megbízottjai egyeztetnek az akciók részleteiről és azok finanszírozásáról. Kurcsenko a főügyész szavai szerint jelenleg Janukovicshoz hasonlóan Oroszországban rejtőzködik az ukrán igazságszolgáltatás elől.

Szaakasvili tavaly fordult szembe Petro Porosenko ukrán elnökkel, aki korábban szövetségesként tekintett a grúz politikusra a Krímet elfoglaló és a kelet-ukrajnai szakadárokat támogató Oroszország elleni küzdelemben. Szaakasvili azonban összeveszett  Porosenkóval, s azzal vádolta őt, hogy nem tesz semmit a korrupció felszámolására. Szaakasvilitől elvették az ukrán állampolgárságot, ám szeptemberben – miután híveivel áttörte az ukrán határőrök sorfalát – visszatért az országba. Egyelőre nem tudni, meddig marad őrizetben a grúz politikus. 

 Borítók: MTI / AP / Jevgenyij Maloletka

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.