2017. november. 01. 19:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. november. 01. 19:44 Világ

Ürülékkel és vizelettel volt tele a hétgyermekes amerikai család lakása

Szerencsére időben talált rá a hatóság a kicsikre.

Kiskorúak veszélyeztetésével vádolják azt az észak-karolinai párt, akik botrányosan rossz körülmények között nevelték hét gyermeküket.

A szociális munkások egy rutinellenőrzésre mentek ki a 24 éves Michael Patrick McKnight-hoz és egy évvel idősebb barátnőjéhez, Jamie Leigh Hiatt-hez, azonban megdöbbenve tapasztalták, hogy állati, illetve emberi ürülékkel és vizelettel van tele a padló.

A dolgozók szerint elképesztő kosz és bűz volt az egész lakásban, a 18 hónapos ikerpárt és az egyéves kisgyereket azonnal kórházba szállították. 

A Lexington Medical Center orvosai az egyik gyermek pelenkájában férgeket találtak. A szülőktől azonnal elvették a gyermekeket. November 20-án kell először bíróság elé állniuk, de súlyos büntetésre számíthatnak - adta hírül a FoxNews.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.