Világ MTI 2017. május. 29. 16:41

Fontos posztot kapott a bunkó beszólása miatt leváltott szerb miniszter

Bratislav Gasic egy térdelő újságírónőre tett egy szerinte vicces megjegyzést. Másfél éve ez az állásába került, most éppen az javasolta az új tisztségre, aki annak idején kirúgta.

A szerb belbiztonsági szolgálat vezetőjévé nevezték ki hétfőn Belgrádban Bratislav Gasic volt védelmi minisztert, akit másfél évvel ezelőtt egy szexista megjegyzése miatt váltottak le.

Aleksandar Vucic kormányfő azzal indokolta a kinevezést: Bratislav Gasicnak minden képessége megvan arra, hogy jól végezze a munkáját. Szerinte azzal, hogy Gasic másfél évre eltűnt a közéletből, elég magas árat fizetett ballépéséért.

Gasic az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Párt tagja, tagságát azonban a megbízatása idejére felfüggesztette, a jogszabályok szerint a titkosszolgálat vezetője nem lehet ugyanis egyetlen politikai párt tagja sem.

Bratislav Gasic védelmi miniszterként főként arról a megjegyzéséről vált ismertté, amely miatt leváltották. 2015 decemberében a sajtótájékoztatóján egy újságírónő leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja el a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: "Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek." Kijelentéséért azonnal nem, később viszont többször is bocsánatot kért, a kormányfő mégis menesztette. Most viszont Aleksandar Vucic Bratislav Gasicot javasolta a titkosszolgálat élére, amit a kormány hétfőn jóvá is hagyott.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.