A helikopterben orosz és török üzletemberek utaztak egy gyárlátogatásra, legalább öten meghaltak.
Lezuhant egy helikopter pénteken Isztambul Büyükcekmece nevű külső városrészében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Hasan Akgün, a körzet polgármestere öt megégett holttestet látott a helyszínen.
Szemtanúk szerint a helikopter a 236 méter magas helyi tévétoronynak ütközött, a baleset idején pedig nagyon nagy volt a köd. Vasip Sahin, Isztambul kormányzója azt mondta, a baleset okát egyelőre vizsgálják. A légi jármű az E-5-ös útra és környékére esett. A jármű öt nagyobb darabra tört, a lángoló roncsokhoz mentő és tűzoltó egységek érkeztek. Az utat mindkét irányban lezárták.
A Sikorsky S-76 típusú helikopter az Eczacibasi török ipari vállalatcsoport tulajdonában állt, amely azt közölte, hogy a vállalat török állampolgárságú oroszországi igazgatója és négy orosz vendége utazott a gépen.
A Dogan török hírügynökség úgy tudja, hogy a helikopteren összesen 7-en voltak: 2 pilóta, valamint az öt üzletember, akik Bilecik tartományba tartottak egy gyárlátogatásra.
A légi jármű az Atatürk nemzetközi repülőtérről szállt fel 11 óra 16 perckor, és öt perccel később zuhant le.