2017. március. 08. 21:34 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 08. 21:34 Világ

Két bomba robbant egy iraki esküvőn, 23-an meghaltak

Két pokolgép robbant szerdán egy esküvői ünnepségen az észak-iraki Tikrit közelében fekvő egyik településen. Az öngyilkos merényletben legalább 23 ember vesztette életét.

Egyelőre egy terrorszervezet sem jelentkezett a Tikrittől 20 kilométerre északra fekvő Hazsázs településén végrehajtott támadás elkövetőjeként.

Egy egészségügyi forrás szerint a halottak pontos számát egyelőre nem ismert. 

Tavaly novemberben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet hajtott végre pokolgépes merényleteket a Bagdadtól északra fekvő Tikritben és Szamarrában, hogy ezzel elterelje az iraki fellegvára, Moszul ellen vonuló kormányerők figyelmét. Az iraki hadsereg alakulatai jelenleg Moszul nyugati kerületeiben harcolnak a dzsihadisták ellen, miután sikerült őket kiűzniük januárban a keleti városrészekből.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.