Hosszú interjút adott az El País című spanyol lapnak Ferenc pápa. A katolikus egyház fejét az új amerikai elnökről is kérdezték.
Ferenc pápa mindenkit óva int attól, hogy a válságok miatt az emberek populista "megmentőkben" lássák a megoldást - derül ki abból az interjúból, melyet az El País című spanyol napilap közölt szombat este.
„Természetes, hogy a válság félelmet és aggodalmat kelt” - mondta az argentin pápa az interjúban, amely pénteken készült a Vatikánban. Az egyházfő világossá tette, hogy számára a populizmus európai értelemben vett mintapéldája az 1933-as Németország.
A válság után „Németország vezetőt keresett magának, aki visszaadja identitását, és egy apró emberke, akit Adolf Hitlernek hívnak, kijelentette: én meg tudom csinálni, én meg tudom csinálni” – magyarázta a pápa, kiemelve, hogy „Hitler nem bitorolta el a hatalmat”, népe választotta meg, de aztán ő elpusztította saját népét.
Ferenc pápa szerint Hitler torz identitást adott a németeknek, „a többit már ismerjük” – tette hozzá.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a pápa a most hivatalba lépett amerikai elnököt hasonlította a német diktátorhoz, nem erről van szó. Donald Trumppal kapcsolatban az egyházfő így fogalmazott: nem szabad elhamarkodottan megítélni, meg kell várni, mit fog csinálni. Egyúttal azt kívánta az új amerikai elnöknek, hogy döntéseit vezessék az amerikai nép „gazdag lelki és erkölcsi értékei” és a „szegények iránti aggodalom”.