2016. július. 21. 14:33 MTI Utolsó frissítés: 2016. július. 21. 15:40 Világ

Hajónak csapódott a britek egyik atom-tengeralattjárója

Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében – jelentette be a spanyol külügyminisztérium csütörtökön, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a brit haditengerészet HMS Ambush nevű, 7400 tonnás, nukleáris meghajtású tengeralattjárója a spanyol hatóságok tudtával gyakorlatozott a térségben. A baleset az egyik alámerüléskor történt.

A tengeralattjáró az ütközés után azonnal a gibraltári kikötőbe ment, ahol átvizsgálták, és megállapították, hogy csak a külseje károsodott, és ez nem érinti a nukleáris hajtóművet.

A baleset körülményeit már vizsgálja a brit haditengerészet is.

A Környezetvédők Akcióban nevű csoport szerint így sem lehet kizárni, hogy nukleáris szennyezést okozott a baleset, ezért követelik, hogy sürgősen végezzenek sugárfertőzés-mérést is az öbölben.

Hirdetés