Világ MTI 2016. június. 15. 13:02

Több százan kaptak menekültstátust Görögországban

Nagyrészt szíriai gyerekekről, nőkről és betegekről van szó, és családegyesítés céljából kaptak menedéket.

Mintegy 800 bevándorló kapott menekültstátust az elmúlt hetekben Görögországban, s ezzel már nem szállíthatóak vissza Törökországba, ahogy azt az EU és Ankara közötti migrációsügyi egyezmény egyébként előírná - közölte szerdán a Kathimerini című görög lap.

A tendencia hátterében az áll, hogy számos, a menedékkérelmek elbírálásával foglalkozó görög bíró nem ismeri el Törökországot biztonságos államnak, aminek következtében a menedékkérők szinte automatikusan menekültstátust kapnak a dél-európai országban.

A görög parti őrség egyik tisztségviselője megerősítette a lap értesüléseit anélkül, hogy megnevezte volna az engedélyezett menedékkérelmek pontos számát.

A Kathimerini szerint javarészben szíriai gyerekekről, nőkről és betegekről van szó, és családegyesítés céljából kaptak menedéket. Rokonaik ugyanis már korábban megérkeztek észak- vagy dél-európai államokba.

Az Európába irányuló menekültáradat feltartóztatását célzó EU-török migrációs egyezmény értelmében a március 20. után Görögországba érkezett illegális határátlépőket visszaszállítják Törökországba, de csak menedékkérelmük megvizsgálását követően, ha elutasítják azt.

Az égei-tengeri görög szigeteken jelenleg több mint 8000 menekült vesztegel, úgynevezett hot spotokban (befogadó- és regisztrációs központokban).

(Fotónk illusztráció)

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.