Világ MTI 2016. június. 12. 11:40

Messze a szíriai konfliktus befejezése

Szíria messze van a konfliktus befejezésének bármilyen távlatától - jelentette ki Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke egy svájci lapnak.

   

AFP / Anadolu Agency / Ibrahim Ebu Leys

A Sonntagsblick című újságban vasárnap közölt interjúban Maurer kifejtette, a konfliktus dinamikáját tekintve nem tűnik úgy, hogy a háború hamarosan befejeződne.

    A damaszkuszi központi kormányzat ellen 2011-ben kirobbant felkelés óta a háborúban több mint 280 ezer ember meghalt, több millió vált menekültté. Február 27-én az országban az Egyesült Államok és Oroszország által kezdeményezett fegyvernyugvás lépett életbe, amelyet azonban számtalanszor megsértettek, a béketárgyalások pedig holtponton vannak.

    Ez utóbbival kapcsolatban Maurer kifejtette, ami történt az nem teljes tűzszünet,  inkább részleges fegyvernyugvás. Elismerte ugyanakkor, hogy egyes körzetekben nincs harc. Ez azonban nem érte el azt a kritikus mértéket, hogy stabilizálja az egész országot. "Egy csepp az óceánban. Abban segített, hogy egy kis  reményt adjon az embereknek" - hangoztatta.

    A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint a hatodik évébe lépett háborús konfliktus a világ legsúlyosabb és  legösszetettebb humanitárius válsága. Az ország infrastruktúrája nagy részben összeomlott. Feltehetően ezzel is magyarázható az, hogy a szíriai konfliktus miért váltotta ki a lakosság ekkora mértékű elvándorlását - fejtette ki az ICRC vezetője.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?