Világ MTI 2016. június. 06. 06:10

Három halálos áldozata van a belgiumi vonatbalesetnek

Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött össze vasárnap éjjel Belgiumban. A balesetben hárman meghaltak, kilenc ember súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A belga hatóságok még vizsgálják, mi okozhatta a balesetet.

Tehervonatba rohant egy személyvonat Belgiumban vasárnap éjjel, nem sokkal 11 után. A súlyos balesetnek három halálos áldozata van, de a hatóságok újabb tájékoztatása szerint csak kilenc embert kellett különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba szállítani - jelentette hajnalban a belga média.

A kórházba vitt sérültek közül néhánynak az állapota életveszélyes.További 27 embert viszont csak könnyebb sérülésekkel kellett kezelni, és többségük azóta haza is térhetett. A belga média az éjjel közel negyven sérültről számolt be a baleset helyszíneként megjelölt vallóniai Saint-Georges-Sur-Meuse település polgármesterére hivatkozva.

AFP / John Thys

Egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett a vonatbalesethez. Francis Dejon polgármester hajnalban annyit erősített meg, hogy a személyvonat mintegy 90 kilométer/órás sebességgel rohant bele az ugyanazon a sínen előtte haladó tehervonatba.

Az SNCB belga vasúttársaság közlése szerint összesen mintegy negyven ember utazott a hatkocsis szerelvényen, amelynek első két kocsija az ütközésben összeroncsolódott.

MTI / EPA / Olivier Hoslet
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?