2016. május. 15. 12:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2016. május. 15. 12:08 Világ

Öngyilkos merénylet Jemenben, legalább 12 áldozat

Legalább 12-en vesztették életüket vasárnap a dél-jemeni Mukalla városában, ahol egy rendőrőrs előtt robbantott egy öngyilkos merénylő.

A Hszinhua kínai hírügynökség értesülése szerint 30 halálos áldozatot követelt az incidens-írja az MTI. Névtelenül nyilatkozó tisztségviselők szerint legalább 25 sebesültje is van a 200 ezer lakosú kikötővárosban elkövetett merényletnek, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vállalt magára.

Az áldozatok rendőrök és újoncok, akik készültek munkába állni az után, hogy a város felett a múlt hónapban sikerült átvennie az ellenőrzést a nemzetközileg elismert kormánynak.

A Hadramaut tartomány központjának számító kikötőváros több mint egy éven át volt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágának kezében.

Mukallában nem ez volt az első merénylet a héten, csütörtökön ugyanis három öngyilkos merényletet is végrehajtottak a város haditengerészeti támaszpontja ellen.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és szövetségeseik tartják hatalmukban, míg a déli országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon. A konfliktusból hasznot húzva a dzsihadisták megerősítették jelenlétüket az arab-félszigeti országban.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.