Világ MTI 2016. április. 19. 17:34

Dróntilalommal védik Obamát londoni látogatása alatt

Patrick McLoughlin közlekedési miniszter rendeletét kedden jelentette be a brit légiközlekedést felügyelő hatóság, amelynek értelmében London légterében tilos lesz a távirányítású repülőeszközök használata. A tiltásra Barack Obama amerikai elnök hétvégi látogatása miatt van szükség.

A rendelet értelmében csütörtök estétől vasárnap estig tilos a drónok, vagyis a távirányítású repülőeszközök reptetése London légterében, a brit fővárost kiszolgáló Stansted repülőtér környékén. Ugyanis ide érkezik késő este az amerikai elnököt és kíséretét szállító repülőgép, az Air Force One. Ugyancsak tilos lesz a drónok használata London és a windsori kastély között kijelölt tilalmi sávban; II. Erzsébet királynő itt látja vendégül díszvacsorán Obamát és feleségét.

A rendelet szerint nem csak drónokat, hanem kisebb léggömböket és sárkányokat sem szabad majd a levegőbe engedni.

A tilalomnak különös aktualitást ad, hogy a hétvégén British Airways légitársaság egyik repülőgépe drónnal ütközött London légterében. A Genfből érkező Airbus A320-as típusú repülőgép 132 utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén végül gond nélkül landolt a Heathrow repülőtéren.


Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.