Világ hvg.hu 2016. március. 23. 13:47

Sokkoló az elmúlt évtizedek terrortámadásairól készített statisztika

1970 óta gyakorlatilag nem volt olyan év, amikor ne szedett volna halottakat a terrorizmus Nyugat-Európában. A The Huffington Postban korábban közölt statisztikája szerint 1972, 1974, 1980 és 1988 volt a legvéresebb év. Az érintett évtizedekben elkövetett terrortámadások áldozatai között britek vannak a legtöbben.

A 70-es és 80-as évehkez képest jelentősen csökkent a terroráldozatok száma a 90-es években Nyugat-Európában. Az ezredforduló után tovább esett ez a szám, de itt figyelembe kell venni az arányokat is.

Hiába volt húsz alatt a halottak száma például 2002-ben és 2003-ban, töretlenül javuló tendenciáról nem lehet beszélni. A 2004-es madridi vonattámadásban 191-en, a 2005-ös londoni metrórobbantásban 52-en, a 2011-es oslói mészárlásban 77-en, tavaly novemberben Párizsban pedig 147-en haltak meg - derül ki a statisztikából.

A térség legvéresebb merénylete az 1988-as lockerbie-i repülőkatasztrófa volt, amelyben 270-en haltak meg, köztük négy magyar.

A statisztkát tavaly decemberben közölték, és a keddi, brüsszeli események miatt sajnos már a 2016-os sem áldozatok nélküli.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?