2016. március. 20. 21:43 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 20. 21:46 Világ

Lélekvesztőkről mentettek ki hatszáz menekültet

Csaknem hatszáz migránst sikerült kimenteni a tengerből a líbiai partoknál.

Mintegy hatszáz migránst mentettek ki négy, hajózásra szinte alkalmatlan tákolmányról a hét végén a líbiai partok közelében, a vízi járműveken kilenc holttestet találtak a hatóságok - közölte Malek Merszit, a líbiai Vörös Félhold nevű segélyszervezet szóvivője vasárnap.

A líbiai parti őrség szerint 586 menekültet sikerült biztonságba helyezni, közöttük hatvan nőt és tizenegy gyermeket. Hajóik a Tripolitól mintegy 45 kilométerre nyugatra fekvő Závíja városánál kerültek bajba.

Ajúb Kászem, a líbiai haditengerészet szóvivője hozzátette, a migránsok többsége afrikai és ázsiai, legtöbben szudáni és bangladesi állampolgárok. Elmondása szerint az egyik hajón lökdösődés alakult ki a tömegben, és emiatt felborult.

Az észak-afrikai országban Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és megölése után kaotikus állapotok alakultak ki, ez kedvez az embercsempészek tevékenységének. Líbiában több fegyveres csoport küzd az ország ellenőrzéséért, és Líbia egy részén megvetette lábát az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet. Az országban jelenleg két kormány és két rivális parlament működik, Tripoliban és Tobrukban, amelyek közül a nemzetközi közösség az utóbbit ismeri el.

A káoszt kihasználva az Olaszországtól mindössze háromszáz kilométerre lévő líbiai partokról már eddig is több ezren indultak útnak Európába, és félő, hogy az enyhe tavaszi idő beköszöntével újabb menekülthullám kezdődik.
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.