Világ hvg.hu 2015. december. 19. 09:12

Tűzszünet Szíriában?

Bár közel öt éve tart a szíriai polgárháború, az ENSZ-ben csak most sikerült megállapodni egy olyan tűzszüneti egyezményről és egy rendezési terv kidolgozásáról, amellyel talán véget lehet vetni az öldöklésnek.

Az egyezség értemében a jövő év első felében megkezdődhet a párbeszéd a hatalom és a Basar Asszad ellen küzdő felkelők között, s 18 hónappal a dialógus megkezdése után választásokat rendeznének az országban. A rendezési terv egyik legfontosabb eleme az, hogy a szavazáson valamennyi szíriai – azaz a diaszpóra is – voksolhat.  Az Oroszország és az USA által is megszavazott rendezési terv az után jöhetett létre, hogy a dokumentumból hiányzik az egyik legfontosabb részlet: nincs szó arról, hogy Asszad indulhat-e a választáson, vagy nem.
Míg a nyugati hatalmak szerint Asszad annyi háborús bűncselekményt követett el az utóbbi években, hogy nem vehet részt a rendezési folyamat után felálló új szíriai vezetésben, Oroszország, Irán és Kína nem zárja ki Asszad hatalomban maradásának a lehetőségét. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az a legfontosabb, hogy a szíriaiak maguk döntsék el, ki vezesse az országot. „El kell kerülni a múltban elkövetett hibák megismétlését, Irak és Líbia is káoszba süllyedt, miután erőszakkal eltávolították az ottani vezetőket. Csak a szíriaiak dönthetnek a jövőjükről, s ennek része, hogy mi legyen a jelenlegi államfő szerepe” – mondta az orosz politikus. A szíriai polgárháborúban legalább negyed millióan vesztették életüket, s négymillióra tehető a menekültek száma.
AFP / Karam al-Masri
Tűzszüneti Szíriában?Bár közel öt éve tart a szíriai polgárháború, az ENSZ-ben csak most sikerült megállapodni egy olyan tűzszüneti egyezményről és egy rendezési terv kidolgozásáról, amellyel talán véget lehet vetni az öldöklésnek.Az egyezség értemében a jövő év első felében megkezdődhet a párbeszéd a hatalom és a Basar Asszad ellen küzdő felkelők között, s 18 hónappal a dialógus megkezdése után választásokat rendeznének az országban. A rendezési terv egyik legfontosabb eleme az, hogy a szavazáson valamennyi szíriai – azaz a diaszpóra is – voksolhat.  Az Oroszország és az USA által is megszavazott rendezési terv az után jöhetett létre, hogy a dokumentumból hiányzik az egyik legfontosabb részlet: nincs szó arról, hogy Asszad indulhat-e a választáson, vagy nem.Míg a nyugati hatalmak szerint Asszad annyi háborús bűncselekményt követett el az utóbbi években, hogy nem vehet részt a rendezési folyamat után felálló új szíriai vezetésben, Oroszország, Irán és Kína nem zárja ki Asszad hatalomban maradásának a lehetőségét. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az a legfontosabb, hogy a szíriaiak maguk döntsék el, ki vezesse az országot. „El kell kerülni a múltban elkövetett hibák megismétlését, Irak és Líbia is káoszba süllyedt, miután erőszakkal eltávolították az ottani vezetőket. Csak a szíriaiak dönthetnek a jövőjükről, s ennek része, hogy mi legyen a jelenlegi államfő szerepe” – mondta az orosz politikus. A szíriai polgárháborúban legalább negyed millióan vesztették életüket, s négymillióra tehető a menekültek száma.
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.