Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a vasárnapi brüsszeli EU-török csúcs ideje alatt arról írt Twitter-bejegyzéseket, hogy Törökország rendszeresen megsérti vadászgépeivel a görög légteret. Majd az egészet törölte.
Miközben Alekszisz Ciprasz és Ahmet Davutoglu vasárnap a brüsszeli EU-török csúcson vett részt, a görög kormányfő a Twitteren kezdte el osztani a törököket. Négy üzenetet írt, majd megbánta, és törölte mindet.
Az első bejegyzés úgy szólt: "Davutoglu miniszterelnöknek: szerencsére a mi pilótáink nem reagálnak olyan gyorsan, mint a tieitek az oroszokkal szemben". Ezzel arra utalt, hogy a török légierő rendszeresen megsérti a görög légteret, de a görög légierő nem lövi le azokat úgy, ahogyan a törökök a múlt héten egy orosz géppel tették. Aztán azt írta: "Ami az Égei-tengeren folyik, az felháborító és hihetetlen".
A harmadik bejegyzés így szólt: "Milliárdokat költünk fegyverekre. Ti – hogy megsértsétek a mi légterünket, mi – hogy elfogjunk benneteket". "Nekünk van a legkorszerűbb légi fegyverrendszerünk – de a földön nem tudjuk elkapni a csempészeket, akik miatt ártatlanok fulladnak vízbe" – írta negyedik, és egyben török kollégájának címzett utolsó bejegyzésében.
Davutoglu csak az első üzenetre válaszolt: "a pilótákat illető kommentek aligha vannak összhangban a mai nap szellemével. Alekszisz: koncentráljunk a pozitív napirendünkre" – írta hivatalos Twitter-fiókjában a török kormányfő.
Comments on pilots by @atsipras seem hardly in tune with the spirit of the day. Alexis: let us focus on our positive agenda.
— Ahmet Davutoğlu (@Ahmet_Davutoglu) November 29, 2015
Ciprasz üzeneteit sokan bírálták a Twitteren, ezért ő később ezekre reagálva azt írta: "egymás mellett élünk, és őszintén kell beszélnünk, hogy megoldásokat találjunk".
We are in the same neighborhood and we have to talk honestly so we can reach solutions #EUTurkey
— Alexis Tsipras (@tsipras_eu) November 29, 2015