A bombának tűnő óra miatt felfüggesztett tinédzser 15 millió dollár kártérítést akar
Tizenöt millió dolláros kártérítést akar az a texasi tinédzser, akit amiatt vett őrizetbe a rendőrség, mert egy bombának tűnő órával állított be az iskolába.
Komoly, 15 millió dolláros kártérítést akar kapni Ahmed Mohamed, az a fiatalember, akit egy texasi iskolában vettek őrizetbe, miután egy bombának látszó, és állítólag saját készítésű óraszerkezettel jelent meg – írja az euronews.com. (Azért állítólag, mert van, aki szerint a srác voltaképpen semmit nem épített maga, hanem egy kereskedelmi forgalomban kapható digitális órát belezhetett ki.)
A fiatalember azt állította, hogy csak saját óráját akarta a tanárnak megmutatni, viszont kihallgatták és felfüggesztették az iskolából. Aztán a közvélemény túlkompenzálta a fiút feljelentő tanár bakiját, így a végén Mohamed már a Fehér Házba is meghívást kapott, és a Facebook-alapító Mark Zuckerberg is kiállt mellette.
Aztán a család időközben Katarba költözött, a fiú ott folytatja tanulmányait.