2015. október. 11. 17:03 Kálmán Attila Utolsó frissítés: 2015. október. 11. 20:57 Világ

Lengyel templomból dobták ki a keresztény énekest, mert szerintük sátánista

Nem léphet fel a krakkói Szent Katalin-templomban a Current 93, mert az egyház szerint a sátánizmust terjesztik. A koncert szervezői megdöbbentek az alaptalan rágalmakon és új helyszín után néznek.

2003 óta rendezik meg Krakkóban a kelet-európai régió legfontosabb kísérleti zenei fesztiválját az Unsoundot. A hagyományosan nem csak klubokban és koncerttermekben rendezett fesztivál helyszínei között idén két katolikus templom is szerepelt volna, azonban a Szent Katalin-templom és a Szent Péter és Pál-templom az utolsó pillantban lefújta a bulikat. A last minute döntést azzal magyarázták, hogy szerintük a fesztivál szervezői a sátánizmust népszerűsítik.

A fesztivál szervezői közleményben tiltakoztak, amiben kategorikusan visszautasítják a vádat: szerintük megalopzatlan és értelmetlen rágalomról van szó. Majd azt írták, hogy sem most, sem korábban nem terjesztették a sátánizmust, ők a művészet és a kultúra terjesztésében utaznak.

 

A katolikusok nem indokolták kijelentésüket, a szervezők számára rejtély miből szűrték le, hogy ők sátánisták lennének. A legvalószínűbb, hogy a Current 93 nevű neofolk zenekarral lehetett bajuk, ami október 17-én lépett volna fel a Szent Katalin-templomban.

A fesztivál szervezői ezért külön bocsánatot kértek a zenekart vezető David Tibettől, akit különösen rosszul érintett a támadás, mert tudvalevőleg hívő keresztény.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.