Perkálnia kell Oroszországnak a Greenpeace-hajó feltartóztatása miatt
Kártérítésre ítélte hétfőn a hágai választott bíróság Oroszországot a Murmanszkban feltartóztatott, holland zászló alatt közlekedő Greenpeace-hajó ügyében. A kamatokkal együtt kell megfizetni az Arctic Sunrise nevű hajónak és a harmincfős legénységének okozott anyagi illetve erkölcsi károkat. A pontos összeget később határozzák meg. Oroszország nem vett részt a tárgyaláson, a hajó ügyében született korábbi nyugati és nemzetközi bírósági döntéseket is figyelmen kívül hagyta.
A Greenpeace 28 tagja és két fotósa 2013 szeptemberében az orosz kőolaj-kitermelés ellen tiltakozott a barents-tengeri Pecsora-öbölben található orosz Prirazlomnaja fúrótoronynál. A hajót az orosz hatóságok lefoglalták és a murmanszki kikötőbe szállították.
A hajó legénységét és az aktivistákat az orosz hatóságok előbb kalózkodással vádolták meg, amit garázdaságra enyhítettek. Később óvadék fejében szabadlábra helyezték őket, de az országot nem hagyhatták el. 2013 decemberében, az orosz alkotmány elfogadásának huszadik évfordulója alkalmából végül elnöki amnesztiában részesültek, az eljárást felfüggesztették ellenük.
Arctic Sunrise nevű jégtörőt az orosz hatóságok 2014 nyaráig Murmanszkban őrizték. Júniusban volt egy éve, hogy az orosz szövetségi nyomozó bizottság megszüntette a holland zászló alatt hajózó jégtörő lefoglalásáról hozott határozatot. A jégtörő csaknem egy év távollét után, 2014. augusztus 9-én hajózott be újra a holland felségvizekre.