2015. április. 22. 17:31 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 22. 18:39 Világ

Csehország felújítja három, húsz éve nem használt hamburgi kikötőjét

1929-ben ítéltek Csehszlovákiának hamburgi kikötőket, Csehország ebből hármat használhat, de húsz éve hozzájuk sem nyúltak.

Csehország felújítja három hamburgi kikötőjét, amelyeket a versailles-i szerződés alapján 1929-ben 99 évre kapott használatra a korabeli Csehszlovákia – közölte a cseh közlekedésügyi minisztérium szerdán. A kikötők a cseh-szlovák különválás után (1992) a cseh állam tulajdonába mentek át, s a kilencvenes évek közepe óta szinte senki sem használta őket.

A minisztérium szerint a felújítás mintegy 150 millió koronába kerül. Amennyiben a tervek megvalósulnak, a hajók 2016-ban térhetnének vissza a kikötőkbe. "Azt szeretnénk, hogy a hamburgi kikötő bázisként működhessen a cseh vállalatok számára, s működtetésének az állam szempontjából legyen gazdasági értelme" – nyilatkozta Dan Tok közlekedési miniszter.

A tárcavezető kifejtette: a felújítás első fordulója már el is kezdődött. A munkát néhány épülettel és azok berendezéseivel kezdik, ami lehetővé teszi, hogy az év vége felé már használhassák azokat. A felújítás az egész jövő évben folytatódni fog.

A minisztérium terve szerint a kikötőket azok a cseh cégek használhatják majd, amelyeknek kapcsolatuk van a folyami közlekedéssel. Hamburgból az Elba folyón át hajókon jut el az áru Csehországba.

"Stratégiai fontosságú, hogy a Cseh Köztársaság megfelelő logisztikai hátteret nyújtson azoknak a cégeknek, amelyek képesek tevékenységet folytatni a tengeri kikötő területén" – mutatott rá Tok.

Hamburg a nyolcvanas években a korabeli csehszlovák gazdaság fontos kikötőjének számított. Évente átlagban 2,5 millió tonna áru fordult meg a kikötőben, míg jelenleg ez nem éri el a félmilliót sem.

Csehországnak Hamburgban három kikötője van: Saalehafenben 21 ezer négyzetméter, Moldauhafenben 3 ezer négyzetméter és Peutehafenben 8 ezer négyzetméter. Az első kettőt a versailles-i szerződés alapján 1929-ben kapta meg 99 évre Csehszlovákia, míg a Peutehafenben lévőt Prága megvette.

Hirdetés