2015. április. 15. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. április. 15. 19:27 Világ

Feltételezett muszlim terroristát kaptak el Boszniában

A boszniai hatóságok őrizetbe vettek szerdán Szarajevóban egy feltételezett terroristát, aki megjárta Szíriát, majd hazatérése után az Iszlám Állam (IÁ) oldalán harcoló bosnyákokkal tartotta a kapcsolatot – közölte az ügyészség egyik szóvivője.

Sajtóbeszámolók szerint a 39 éves Kenan Krso az IÁ szimbólumait ábrázoló pólókat viselt, és az egyik fővárosi mecsetben zavarta az imádkozókat, sértegette az imámot. A rendőrség talált az otthonában egy engedély nélkül tartott fegyvert is.

Szakértők szerint eddig mintegy 200 boszniai állampolgár utazott Szíriába az ottani polgárháború 2011-es kitörése óta. Mindannyian a helyi szalafista mozgalom tagjai, amelynek alapjait még az 1992-95-ös háború idején rakták le a mudzsahedek, akik a szerbek és horvátok ellen harcoló muszlim bosnyákok megsegítésére érkeztek.

Bosznia-Hercegovina 2014-ben egy olyan új jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében akár 20 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható a dzsihadistákra, illetve toborzóikra.

A 3,8 milliós balkáni országban az alapvetően mérsékelt muzulmánok alkotják a legnagyobb közösséget, arányuk 40 százalék. A lakosság többi részét az ortodox keresztény szerbek és a katolikus horvátok teszik ki.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.