2015. március. 30. 11:55 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 30. 14:04 Világ

Ötmillió rubelt ígérhettek Nyemcov gyilkosainak

Új név merült fel a Borisz Nyemcov meggyilkolása ügyében folyó nyomozásban – tudta meg a Kommerszant című orosz napilap az orosz szövetségi nyomozó bizottságra hivatkozva.

A lapot tájékoztató forrás szerint a gyilkossággal gyanúsított csecsen Zaúr Dadajev tanúvallomása alapján vált ismertté annak a férfinek a neve, aki a kocsit és a pisztolyt adta a gyilkosság elkövetéséhez. A Ruszlik néven bemutatkozó férfi 5 millió rubelt (24 millió forint) is ígért fejenként a merénylet elkövetőinek.

Korábban feltételezték, hogy az ellenzéki politikust, Vlagyimir Putyin elnök egyik legnagyobb bírálóját vallási okok miatt gyilkolták meg, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap munkatársainak lemészárlása ügyében tett nyilatkozatai miatt – legalábbis ilyen, a nyomozóhatóságokra hivatkozó értesülések láttak napvilágot az orosz sajtóban. A Kommerszant azonban azt írja, hogy a gyanúsítottak közül senki sem állt személyes kapcsolatban a politikussal, többségük nem is tudott a létezéséről, és családtagjaik, ismerőseik elmondása szerint nem is voltak különösebben vallásosak.

A nyomozók most inkább a több közvetítő részvételével megszervezett, politikai indítékú bérgyilkosság elméletét tartják valószínűnek a Kommerszant szerint.     

Borisz Nyemcovot február 28-án ölték meg Moszkva belvárosában, nem messze a Kremltől, ahol barátnőjével, Anna Duricka ukrán modellel sétált. A merénylet ügyében eddig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe.

A gyilkosság közvetlen elkövetésével a Szever (Észak) csecsen zászlóalj egykori parancsnok-helyettesét, Zaúr Dadajevet gyanúsítják, aki egyik zászlóaljbeli társával a Kommerszant értesülései szerint az elmúlt félévben csecsen hivatalnokok, illetve üzletemberek testőre volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.