2015. március. 02. 12:30 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 02. 12:15 Világ

Megkezdődött a NATO idei válságkezelési gyakorlata

Menekültügyi és abból fakadó járványügyi problémák kezelése, valamint a kibertámadás elhárítása áll a NATO idei válságkezelési gyakorlatának középpontjában.

Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkára azt mondta: a NATO - 1992 óta megrendezett - éves válságkezelési gyakorlata, a CMX 15 hétfő reggel fél 7-kor kezdődött meg a szervezet valamennyi tagállamában, köztük Magyarországon, s néhány partnerországban. A gyakorlaton magyar részről összesen kétszázan vesznek részt az összes minisztérium, illetve minden olyan állami szerv képviseletében, amely érintett a NATO fiktív forgatókönyvében vázolt probléma kezelésében - közölte a HM államtitkára.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a gyakorlat jellegéből "az átfogó megközelítést" emelte ki, amelynek lényege, hogy a rendészeti, a honvédelmi és a civil szféra hatékony együttműködését tesztelik.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.