2015. február. 19. 15:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 19. 18:46 Világ

Heves harcok dúlnak Aleppó környékén

Megtorpant a szíriai hadseregnek és a vele szövetséges milíciáknak az észak-szíriai Aleppó tartományban indított offenzívája a felkelőcsoportok ellentámadása és a zord időjárás miatt, ám továbbra is heves harcok dúlnak a térségben – számolt be róla csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők kedden indítottak átfogó támadást a tartományban, és a heves összecsapások már legalább 170 halálos áldozatot szedtek. A hadsereg, a vele szövetséges Hezbollah libanoni síita szervezet, valamint különféle iráni és afgán csapatok soraiban 90-en vesztették életüket, míg a másik oldalon mintegy 80 szíriai felkelő – köztük 25 külföldi dzsihadista – veszett oda a harcokban. Az összetűzések során 40 felkelő és 32 katona esett fogságba. 

A hadsereg offenzívájának egyik célja az, hogy teljesen bekerítsék a közel-keleti ország második legnagyobb városának számító Aleppót. Emellett a hadsereg arra törekszik, hogy elzárja a városból Törökország felé vezető stratégiai fontosságú utat. Csütörtökön ezt az utat továbbra is ellenőrzésük alatt tartották a kormányerők, akik azonban egyre inkább teret veszítenek a felkelőkkel szemben – mondta az OSDH illetékese.

Rámi Abder-Rahmán, a megfigyelőcsoport igazgatója arról számolt be, hogy a felkelők heves harcok árán visszavették a kormányerőktől Hardatain és Ratain falvalat, és azok közül a települések közül, amelyeket a hadsereg az offenzíva kezdetén elfoglalt, már csak Baskoj maradt a katonák kezén. A falu közelében továbbra is heves harcok folynak.

Egy nappal korábban diplomáciai források azt közölték: Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja szerint a damaszkuszi kormány elkötelezte magát amellett, hogy hat hétre felfüggeszti az észak-szíriai Aleppó elleni légicsapásokat, és így megvalósulhasson a világszervezetnek a városban dúló harcok befagyasztására irányuló tervezete.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű civil szervezet arra szólította fel csütörtökön a harcoló feleket, hogy tegyék lehetővé a sebesültek elszállítását, ugyanis Aleppóban több tízezer ember nem jut hozzá az egészségügyi ellátásokhoz. Az MSF hozzátette, hogy menekültek újabb hulláma indult útnak a török határ felé.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődő, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 210 ezret.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.