2014. december. 30. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 30. 18:34 Világ

Őrizetbe veszik a makadámdió miatt hisztiző alelnököt

Egy szöuli bíróság elrendelte kedden, hogy a hatóságok vegyék őrizetbe a Korean Air makadámiadió-botrány miatt lemondott alelnökét.

Az ügyészség még nem emelt vádat a legnagyobb dél-koreai légitársaságot irányító család egyik tagja ellen, az ázsiai ország törvényei ugyanakkor lehetővé teszik, hogy akár fél évig vizsgálati fogságban tartsanak valakit, ha fennáll a szökés vagy annak veszélye, hogy az illető bizonyítékokat semmisít meg.

Cso Hjun Ah december elején felszálláskor visszafordíttatta a Korean Air légitársaság New Yorkból Szöulba induló járatát a repülőtéri parkolóállásba, mert nem volt megelégedve a makadámiadió felszolgálásának módjával, és a repülőgép azonnali elhagyására szólította fel az utaskísérők főnökét.

A fedélzetről leparancsolt Pak Csang Dzsin egy tévéinterjúban azt mondta, hogy a nő megszégyenítette és sértegette a személyzetet. A légitársaság azt közölte, hogy a fizikai erőszakot nem tudják megerősíteni, mert az időközben lemondott alelnök tagadja a tettlegességet.

A történtek után a dél-koreai közlekedési minisztérium feljelentést tett az ügyészségnél, amely már amúgy is vizsgálatot indított egy civil szervezet feljelentése nyomán. A közlekedési tárca a hónap közepén bejelentette, hogy az ügyészségi feljelentésen kívül maga is vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a légitársaság "szervezeti kultúrája" nem veszélyezteti-e az utasok és a repülések biztonságát.

A nyomozóhatóságok szerint Cso Hjun Ah veszélyeztette a légiközlekedés biztonságát, kényszert alkalmazott és akadályozta a légi közlekedést.

Közben az is kiderült, hogy a légitársaságnál a történtek elbagatellizálása céljából hazugságra kényszerítették az ügybe belekeveredett alkalmazottakat a vizsgálóbizottság előtt.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.