2014. november. 20. 18:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 20. 18:24 Világ

Putyin: "kitartóan kell végrehajtani a szélsőségek kiszűrését"

Az orosz államfő szerint le kell vonni a tanulságokat az úgynevezett színes forradalmakból, amelyek a szélsőséges erőket hozták felszínre, és mindent el kell követni, hogy hasonló soha ne fordulhasson elő Oroszországban.

Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács csütörtöki ülésén beszélt erről. A testület a szélsőséges eszmék és mozgalmak elleni fellépés 2025-ig szóló állami programját tárgyalja. Az orosz elnök szerint a szélsőséges eszmék és erők jelenleg a geopolitikai érdekeknek és a befolyási övezetek újrafelosztásának eszközévé váltak. "Látjuk, milyen tragikus következményekkel járt az úgynevezett színes forradalmak hulláma" - mondta, emlékeztetre azokra az országokra, amelyek életébe olykor durva módon megpróbáltak külsőleg beavatkozni. Ezzel egyebek között a Líbiában, Egyiptomban, Ukrajnában, Grúziában, Kirgizisztánban lezajlott, hatalomváltással járó eseményekre utalt.

A politikus kijelentette, hogy mindez Oroszország számára tanulság és figyelmeztetés. Úgy vélte, hogy a soknemzetiségű országra nézve súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járna szélsőséges eszmék elterjedése, ezért "következetesen, mélyrehatóan és kitartóan kell végrehajtani a szélsőségek kiszűrését és 'gyökerestül kell' felszámolni megjelenésük előfeltételeit". Emellett idejekorán kell feltérképezni azokat az okokat, amelyek nemzetiségi, társadalmi vagy vallási alapú ellentétekhez vezethetnek.   

Putyin azt is megállapította, hogy a nemzetbiztonságot fenyegető szélsőséges eszmék közül a legveszélyesebb a nacionalizmus, a vallási türelmetlenség és a szélsőséges politikai ideológia.

Az orosz államfő ugyanakkor arra hívta fel a kormányfőt, a külügyminisztert, a törvényhozás két házának, valamint a rendvédelmi erőknek, és a titkosszolgálatoknak a vezetőiből, a régiók kormányzóiból álló orosz nemzetbiztonsági tanács figyelmét, hogy ne tévesszék össze a szélsőséges eszmék és mozgalmak megakadályozását a másként gondolkodókkal való küzdelemmel. "A szélsőségek szembenállásnak nincs semmi köze a másként gondolkodással való küzdelemmel" - mondta. Hozzátette, hogy "országunk szabad, demokratikus és állampolgárainak joga van arra, hogy saját véleménye legyen, azt kinyilvánítsa, és hogy ellenzékben legyen". Szerinte az a fontos, hogy az orosz állampolgárok civilizáltan és csakis törvényes keretek között valósítsák meg politikai meggyőződésüket, álláspontjukat. 

Oroszországban 2012 óta, Vlagyimir Putyin harmadszori elnökké választását követően a parlament az ellenzéki tiltakozó mozgalmak visszaszorítását, a társadalmi szervezetek tevékenységének korlátozását eredményező több jogszabályt fogadott el. Szigorította a gyülekezési törvényt és elfogadta az úgynevezett külföldi ügynöktörvényt is.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.