2014. november. 08. 17:41 MTI Utolsó frissítés: 2014. november. 08. 17:35 Világ

Észak-Korea szabadon engedett két amerikai foglyot

Észak-Korea szabadon engedett két amerikai állampolgárt, akiket korábban államellenes tevékenység vádjával kényszermunkára ítéltek - közölte a washingtoni kormány szombaton.

A két férfi, Kenneth Bae és Matthew Todd Miller már útban vannak hazafelé James Clapper nemzeti hírszerzési igazgató kíséretében. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint a két fogoly szabadon bocsátását Clapper érte el az észak-koreai tisztviselőkkel folytatott tárgyalásain.

Matthew Todd Millert április 26-án tartóztatták le, mert állítólag agresszív magatartást tanúsított a bevándorlási hivatal munkatársaival szemben. Ezután kémkedési vádakkal hat év kényszermunkára ítélték. Kenneth Bae misszionáriust pedig még 2012-ben vették őrizetbe, és 15 évi kényszermunkára ítélték azzal a váddal, hogy a phenjani vezetés hatalmának megdöntésén munkálkodott.

Szabadon engedésükkel a kommunista országban a közelmúltban elfogott mindhárom amerikai állampolgár kiszabadult a fogságból. Az első fogoly, Jeffrey Fowle már két és fél hete hazatérhetett. Az ohiói útépítőmunkást azért vették őrizetbe áprilisban, mert a szállodai szobájában egy Bibliát találtak, miután távozott onnan.

Észak-Korea korábban több alkalommal ítélt el, majd engedett szabadon az országba turistaként belépő amerikaiakat. Szakértők szerint a phenjani rezsim általában egyfajta zálogként kezeli az amerikai letartóztatottakat, és valamiféle engedményt akar kicsikarni az Egyesült Államoktól szabadon bocsátásukért cserébe.

Korábban hasonló esetekben Észak-Korea volt amerikai elnökök - köztük Bill Clinton - személyes közbenjárására, diplomáciai-gazdasági váltságdíjért cserébe hajlandó volt kiengedni letartóztatott amerikaiakat. A Reuters most megjegyezte, meglepő, hogy a teljes amerikai hírszerzési közösséget vezető James Clapper személyesen vett rész a foglyok kiszabadításában.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.