2014. október. 06. 19:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 06. 19:14 Világ

Elfogadta a csajozós püspök lemondását Ferenc pápa

A brit püspök egy férjezett asszonnyal folytatott viszonyt, amivel a Vatikán szerint nemcsak saját cölibátusi fogadalmát szegte meg, hanem a családi élet szentségét is megsértette. A 64 éves pap nem titkolt viszonyt folytatott a nála 20 évvel fiatalabb tanárnővel. A felszarvazott férj, egy 44 éves bankár beadta a válópert.

Az egyházfő elfogadta Kieran Conrynak, a nagy-britanniai Brighton és Arundel püspökének lemondását - közölte hétfőn a Vatikán. A papról kiderült, hogy viszonya volt egy férjezett asszonnyal.

A 2001-ben püspöknek kinevezett Kieran Conry szeptember 27-én nyújtotta be lemondását. Ennek elfogadását jelentette be most a Vatikán.

A püspök azzal, hogy egy férjezett asszonnyal folytatott viszonyt, nemcsak saját cölibátusi fogadalmát szegte meg, hanem a családi élet szentségét is megsértette.

A püspök egyházmegyéjének templomaiban felolvasták a hívőkhöz írt levelét, amelyben elismerte, hogy megszegte a papi hivatásához való hűséget. és ezért bocsánatot kért az általa eddig vezetett közösségtől. 

A brit sajtó beszámolói szerint a 64 éves püspök nem titkolt viszonyt folytatott egy hozzá közel élő férjezett asszonnyal, egy nála 20 évvel fiatalabb tanárnővel. Az újságokban megjelent fényképek szerint Kieran Conry gyakran polgári viseletben a nővel az oldalán sétált az utcákon.

Sajtóértesülések szerint nem ez volt a katolikus pap első félrelépése, hat évvel korábban egy másik nőhöz is intim barátság fűzte.

Conry egyébként nem a legutóbbi, férjezett asszonnyal folytatott viszonya miatt nyújtotta be lemondását - egyszer három éjszakát is együtt töltöttek, de a pap tagadta, hogy fizikai kapcsolat lett volna köztük -, hanem korábbi kapcsolata miatt. Akkor egy háromgyerekes anyára vetett szemet, akinek zsákutcába jutott a házassága.

A tanárnő férje, egy 44 éves bankár beadta a válópert. Korábban magándetektívvel figyeltette meg feleségét és a püspököt. Képmutatónak nevezte a püspököt, és abszurdnak, hogy a hívek hozzá fordulnak házassági tanácsért. A férfi azzal vádolta az egyház vezetését, hogy éveken át tudott a püspök magatartásáról, de eltitkolta. A püspök tagadta, hogy az egyházon belül bárki más tudott volna két viszonyáról. Az egyházkerületben azonban állítólag köztudott volt, hogy a főpap kettős életet él.

Elemzők szerint jelzésértékű, hogy a püspök lemondásának elfogadását a Vatikán a családról szóló püspöki szinódus kezdőnapján jelentette be.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.