2014. augusztus. 05. 07:18 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 05. 09:39 Világ

Ebolapánik az USA-ban – biztonsági intézkedések a reptereken

Egy New York-i kórházban megkezdték egy elkülönített, nemrégiben Nyugat-Afrikában járt férfi vizsgálatát, akinél a halálos kórra jellemző tüneteket észleltek. A repülőtereken megszűrik az érintett országokból beutazókat.

Az amerikai kormány több megelőző intézkedést léptetett életbe a légi- és tengeri kikötőkben annak megakadályozására, hogy az ebolajárvány elérje az Egyesült Államok területét – közölte hétfőn Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.

Az Egyesült Államokba tartó utasokat a repülőgépekre való felszállás előtt, majd a leszállás után is megszűrik. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szakértői kiképzést tartottak a vám- és határőrség (CBP) embereinek a tünetek felismeréséről. A fertőzötteket egészségügyi szakember juttatja el a kikötőkben és repülőtereken kialakított elkülönítő helyiségekbe.

Az Egyesült Államokban több közszereplő – közöttük a politikailag is aktív Donald Trump ingatlanmágnás – sürgette, hogy állítsák le a légi járatokat az összes ebola sújtotta országból. Earnest közölte, hogy a kormánynak nincsenek erre vonatkozó tervei, ugyanakkor fokozott egészségügyi vizsgálatnak vetettek alá több, Nyugat-Afrikából érkezett utast, köztük a Washingtonban zajló afrikai-amerikai csúcstalálkozó néhány részvevőjét.

Korábban sosem kezeltek ebolás beteget az USA-ban

A mostani, gyorsan terjedő, eddig csaknem 900 halálesettel járó járvány Guinea, Libéria és Sierra Leone területén szedte a legtöbb áldozatát.

Kedden megkezdték a második, ebolával fertőzött amerikai segélymunkás, az 59 éves Nancy Writebol misszionárius Atlantába szállítását a járvány sújtotta Libériából. Kollégáját, a 33 éves Kent Brantly orvost már szombat óta a georgiai főváros Emory Egyetemi Kórházában kezelik.

Brantly és Writebol előtt feltehetően még sosem kezeltek ebolás beteget az Egyesült Államokban. A híradások szerint mindkettőjük állapota javult, miután egy eddig csak majmokon tesztelt, ZMapp elnevezésű gyógyszerrel kezdték el kezelni őket. A gyógyszert a Mapp Biopharmaceutical nevű biotechnológiai cég fejlesztette ki.

Közben egy New York-i kórházban megkezdték egy elkülönített, nemrégiben Nyugat-Afrikában járt férfi vizsgálatát, akinél a betegségre jellemző magas lázat, illetve gyomor- és bélrendszeri tüneteket észleltek. A CNN szerint a páciens leleteiből valószínűleg csak kedden fog kiderülni, hogy valóban ebolavírus fertőzte-e meg.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.