2014. május. 20. 15:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 20. 15:07 Világ

Kambodzsába is menekülnek a kínaiak Vietnamból

Körülbelül kétezer kínai, üzletemberek és turisták menekültek a Kína-ellenes vietnami zavargások elől a szomszédos Kambodzsába az elmúlt három napban – ezt mondta kedden egy magas rangú kambodzsai tisztségviselő. Szár Kheng miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a Kambodzsába menekült kínaiakat úgy kezelik, mintha turisták lennének.

Az elmúlt napokban Kína-ellenes zavargások törtek ki Vietnamban amiatt, hogy a Dél-kínai-tenger vitatott hovatartozású területén üzembe helyeztek egy kínai olajfúrótornyot.

A zavargásokban két kínait megöltek, és több mint százat megsebesítettek.

A kambodzsai politikus válaszolt azokra a híresztelésekre is, amelyek szerint vietnamiak Kambodzsában Kína-ellenes tiltakozásokat terveznek. Azt mondta: Phnompen nem engedi meg külföldieknek, hogy az ország területét felhasználják más nemzetiségű emberek elleni tüntetésekre.  

"Be kell tartaniuk a kambodzsai törvényeket, nem cselekedhetnek a helyi törvények ellenében" – mondta. Hozzátette, hogy a kérdésről tárgyalt a kambodzsai khmer-vietnami társasággal, és ők beleegyeztek, hogy nem szerveznek tiltakozásokat az országban.

Hirdetés