2014. április. 28. 21:34 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 28. 21:34 Világ

Másodfokon is börtönbe küldik a volt szlovén miniszterelnököt

Másodfokon is kétévi letöltendő börtönre ítélték Janez Jansa volt szlovén kormányfőt egy vesztegetési ügyben.

A szlovén fellebbviteli bíróság megerősítette hétfőn a Janez Jansa volt szlovén kormányfő ellen korábban kimondott ítéletet, vagyis egy korrupciós ügy miatt kétévi letöltendő börtönbüntetésre ítélték. 

Jansát, a konzervatív Szlovén Demokrata Párt (SDS) volt kormányfőjét bűnösnek találta a bíróság abban a vádban, hogy 2006-ban kenőpénzt fogadott el a Patria finn fegyvergyártó cégtől. Első fokon 2013 júniusában ítélték el, de Janza fellebbezett. Két másik vádlottat, Ivan Crnkovic üzletembert és Tone Krkovicot, a szlovén hadsereg tábornokát 22 hónapi letöltendő börtönbüntetésre és fejenként 37 ezer eurós (11 millió forint) pénzbüntetésre ítéltek, amelyet Janzának is ki kell fizetnie. A Patriával 2006-ban aláírt, 278 millió eurós szerződés 135 páncélozott jármű szállítására vonatkozott. 

Janez Jansa nem egészen egy éve kényszerült lemondani a kormányfői tisztségről más korrupciós vádak miatt. Utódja Alenka Bratusek, a balközép Pozitív Szlovénia vezetője lett, akitől pártja pénteki kongresszusán megvonta a bizalmat, és helyette Zoran Jankovic ljublanai polgármestert választották a párt élére. Bukása előre hozott választáshoz és újabb mély belpolitikai válsághoz vezethet az országban. 

Bohut Pahor köztársasági elnök a Patria kenőpénz-ügyben meghozott ítéletre reagálva közölte: a bíróság ítéletét tiszteletben kell tartani. A politikai pártok álláspontja azonban megoszlott volt a bírósági döntésnek a szlovén belpolitikára gyakorolt várható hatásával kapcsolatban. 

Az ellenzéki Szlovén Néppárt (SLS) vezetője, Franc Bogovic szerint az ítéletnek messzemenő következményei lesznek, az ország politikai térképe átrajzolódóban van az utóbbi napokban. A pártvezető szerint a soron következő választásokra mind a jobb-, mind a baloldalon történtek – az ítélet csakúgy, mint a Pozitív Szlovénia kongresszusának pénteki döntése – befolyással lesz. 

Rihard Braniselj, a Polgári Lista parlamenti képviselője viszont úgy vélte, hogy az ítéletnek nem lesz politikai következménye. Szerinte az SDS aligha adja fel a vezetőjét, és listája élén vele indul a választásokon, ugyanannyi szavazatot nyerve, mint máskor. A szlovén törvények ugyanis nem tiltják elítéltek indulását a választásokon. 

A szociáldemokrata Matjal Han szerint az SDS-nek mindenképpen le kell vonni az ítélet politikai következményeit. "A baloldalon az elmúlt évben több vezetőváltás történt, a jobboldalnak is választ kell találnia erre a kérdésre" – mondta.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.