2014. március. 11. 18:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 11. 18:44 Világ

Lassan kipusztítják a vadorzók a zimbabwei orrszarvúkat

Az orrszarvúállomány csaknem kétharmadát elveszítette Zimbabwe az elmúlt húsz évben az orvvadászat miatt.

Az 1980-as évek végén még körülbelül 2000 orrszarvú élt az afrikai országban, számuk mára 750-re csökkent, köztük 450 a keskenyszájú, és 300 a szélesszájú rinocérosz – mondta Geoffrey Matinapo, a helyi nemzeti parkok igazgatóságának vezetője.

A zimbabwei vadorzók nemcsak lőfegyvert, hanem mérget is használnak a szigorúan védett állatok elejtéséhez.

A vadászatot börtönnel büntetik, megelőzésként eltávolították néhány állat szarvát, műholddal figyelik az orrszarvúkat, és egyik helyről a másikra költöztetik őket, mégsem tudják megóvni őket.

Az orvvadászat súlyosan érinti a Dél-Afrikai Köztársaságot is, ahol tavaly több mint 1000 rinocéroszt ejtettek el a vadorzók.

A térség többi országát, köztük Namíbiát egyelőre megkíméli a nagyobb arányú vadorzás.

Az ázsiai Nepálban a közelmúltban jelentették be, hogy a szigorú hatósági fellépés eredményeként vesztésre állnak a vadorzók: már egy teljes év eltelt anélkül, hogy akár egyetlen orrszarvút is elejtettek volna.

Az orrszarvúakat tülkükért vadásszák, amelyet porrá őrölve csodaszerként használnak a távol-keleti természetgyógyászatban.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.