2014. március. 11. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 11. 11:51 Világ

Észak-Koreában turnézna a Hamlettel a Globe színház

A brit társulat világkörüli útja állomásaként 2015. szeptemberben érné el a zárt diktatúrát. "Semmilyen színdarab nem lehet olyan tragikus, mint annak a százezer embernek az élete, akik az ottani táborokban raboskodnak, és kínzás, erőszak, éheztetés és kivégzés az osztályrészük" - kommentálta az ötletet az Amnesty International.

Nem tartja jó ötletnek a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet, hogy a Globe Színház a pária államnak tartott Észak-Koreába is el akarja vinni a Hamletet a Shakespeare születésének 450. évfordulója alkalmából hamarosan kezdődő kétéves turnéja során.

A londoni színház április 23-án, William Shakespeare születésének napján kezdi meg világkörüli útját, amelynek keretében a tervek szerint a világ valamennyi országában bemutatja a Hamletet. A társulat hétfőn jelentette be, hogy 2015 szeptemberében Észak-Koreába is ellátogat.

A drámaíró híres művében Hamlet, Dánia hercege bosszút áll nagybátyján, Claudiuson apja, a király haláláért. A helyzet sokak szerint emlékeztet Észak-Koreára, ahol az országot vezető Kim Dzsong Un nemrég kivégeztette kegyvesztetté vált nagybátyját, Dzsang Szong Teket.

Ugyan nem szólított fel a fellépés törlésére, Phil Robertson, a Human Rights Watch ázsiai térségért felelős igazgatója mégis rossz ötletnek tartja, hogy a világhírű színház Észak-Koreába is elviszi a darabot. A teátrum azzal érvelt, senkitől sem szabad megtagadni a lehetőséget, hogy lássa a művet, Robertson szerint ugyanakkor az előadást csak egy szűk elit nézheti majd meg. Az emberi jogi szakember rámutatott, hogy a Globe minden bizonnyal Phenjanban lép fel, ahol - mint mondta - a lakosokat a rezsim iránt tanúsított hűségük alapján választják ki.

Az Amnesty International (AI) arra biztatta a társulatot, hogy tudjon meg többet az észak-koreai életről, mielőtt fellépne az országban. "Semmilyen színdarab sem lehet olyan tragikus, mint azon százezer ember élete, akik az ottani táborokban raboskodnak és kínzás, erőszak, éheztetés és kivégzés az osztályrészük" - fogalmazott a szervezet.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.