2014. március. 02. 21:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 02. 21:10 Világ

Óvatosan, de nyilatkozott a krími válságról Fico

Szlovákia 1968-ban már megszenvedett egy katonai inváziót, ezért sokkal jobban átéli az ukrán emberek mostani érzéseit mint mások, ugyanakkor nem akar "gesztusokat tenni csak a gesztusok kedvéért - mondta a szlovák kormányfő.

A katonai erő bevetésének vagy egy katonai inváziónak a modern világban nincs helye - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Poprádon tartott sajtótájékoztatóján a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség vasárnapi jelentése szerint. 

A szlovák miniszterelnök az Ukrajnában kialakult helyzettel, valamint az Európai Unió tagországainak hétfői külügyminiszteri szintű egyeztetésével összefüggésben kijelentette: Szlovákia 1968-ban már megszenvedett egy katonai inváziót, ezért sokkal jobban átéli az ukrán emberek mostani érzéseit mint mások, ugyanakkor nem akar "gesztusokat tenni csak a gesztusok kedvéért", az ukrán helyzettel kapcsolatos álláspontját uniós és NATO-beli partnereivel fogja egyeztetni.

Robert Fico szerint a hétfői EU-találkozón egy Oroszországnak címzett "határozott hangvételű nyilatkozatra" van kilátás. Hozzátette: Szlovákiának meggyőződése, hogy a kialakult válságot diplomáciai úton kellene rendezni, ehhez Szlovákia is kész hozzájárulni egy, a Krím félszigetre kiküldendő nemzetközi megfigyelő misszió keretén belül.

A szlovák kormányfő szerint vannak országok, amelyek a konfliktus rendezése kapcsán "alapvetően radikálisabb nézeteket vallanak", ám Szlovákia ezekben a kérdésekben "két lábbal áll a földön". 

Az ukrán válság fejleményeiről a hétfői nap folyamán egyeztetni készül a három legfőbb szlovák közjogi méltóság is, Ivan Gasparovic államfő, Pavol Paska parlamenti elnök és Robert Fico kormányfő találkozója az államfői palotában lesz hétfőn délután.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.