Ukrán válság: Felkészültünk a menekültek rohamára
Közös nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi országok belügyminiszterei. A magyar határőrség, a rendőrség a határátkelőhelyek biztonságát garantálja, és amennyiben menekülthullám érkezik, az ország kész a menekültek elhelyezésére.
Közös nyilatkozatot fogadtak el az ukrán válsággal kapcsolatban a visegrádi országok (V4) belügyminiszterei kedden Budapesten. A miniszterek a dokumentum szerint megerősítik a koordinációt, felkészülve arra az esetre, ha Ukrajnából tömeges beáramlás indulna.
Pintér Sándor magyar belügyminiszter a lengyel, a szlovák és a cseh kormány képviselőjével tartott sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország – ugyanúgy, mint Lengyelország és Szlovákia – kész a határ menti feladatok elvégzésére. A magyar határőrség, a rendőrség a határátkelőhelyek, a határok biztonságát garantálja, és amennyiben menekülthullám érkezik, az ország kész a menekültek elhelyezésére, szükség esetén orvosi ellátására – hangsúlyozta.
A visegrádi országok közleménye szerint a miniszterek közösen megszólítják az ügyvivő ukrán belügyminisztert, felhívva az ukrajnai közrenddel és közbiztonsággal kapcsolatos információk megosztására és a V4-ekkel való együttműködésre.