2013. december. 20. 17:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 20. 17:11 Világ

Kelet-Európába is szállít mérgező szemetet a camorra

Nápoly környéke után Toscánába és Kelet-Európába is szállít mérgező hulladékot a maffia - jelentette be pénteken Olaszország szervezett bűnözés elleni főügyésze.

A nyomozók nemrég felfedeztek egy mérgező hulladékot tartalmazó illegális lerakóhelyet Prato környékén, a turistáktól zsúfolt Firenzétől mindössze 17 kilométerre - mondta Franco Roberti. Nyomozás folyik mérgező hulladék Kelet-Európa egyik államába szállítása ügyében is, de azt nem mondta meg, hogy melyik országról van szó, mivel még nem zárult le a vizsgálat.

Mindeddig a nápolyi maffia, azaz a camorra szűkebb pátriájában rejtette el a főként az iparosodottabb északi országrészből származó mérgező hulladékot, de a város környéke már megtelt, ezért keres új lerakóhelyeket. A nyomozók nemrég fedezték fel, hogy a Nápoly környéki földeken évtizedek alatt több millió tonna mérgező hulladékot rejtettek el, ami megbetegedéseket okozott. Emiatt több tízezren tüntettek novemberben Nápolyban. 

Roberti főügyész szerint a camorra számára logikus választás volt Prato, ahol kínai gengszterek rendezkedtek be, akikkel jó kapcsolatokat ápol. A kínaiak ezen a vidéken titkos ruhagyárakat működtetnek, amelyekben márkás cikkeket hamisítanak. A camorra hosszú ideje jól jövedelmező együttműködést folytat velük a hamis áruk gyártásában és értékesítésében.

A mérgező hulladék illegális eltüntetése sok milliárd eurós haszonnal jár a bűnözők és az iparvállalatok számára is.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.