2013. december. 19. 20:56 MTI Utolsó frissítés: 2013. december. 19. 20:54 Világ

Fegyveresek törtek be egy ENSZ-táborba Dél-Szudánban

A nuer törzshöz tartozó fiatal fegyveresek nyomultak be erőszakkal az ENSZ egyik dél-szudáni táborába, ahol menekültek rejtőztek el - közölték csütörtökön a világszervezet New York-i központjában.

A meg nem erősített értesülések szerint harc folyt, amelynek vannak halálos áldozatai. Az incidens Jonglei államban, Akobo településen történt - mondta Farhan Haq szóvivő. 

Ugyancsak meg nem erősített hírek szerint több egyetemistát meggyilkoltak a főváros, Juba egyetemén. A campuson több száz diák keresett menedéket, és az ENSZ védelmét kérték. Szintén védelmet kért az ENSZ-missziótól 2500-5000 civil Juba egy másik városrészében. Mindkét helyre járőrt küldtek.

A civil ENSZ-alkalmazottakat megpróbálják kimenekíteni Akobóból, és pénteken hatvanfős erősítést küldenek a táborba - mondta Haq. 

Dél-Szudánban a politikai feszültség azóta nőtt meg, hogy idén júliusban menesztették Riek Machar alelnököt. A hatóságok a héten azt állították, hogy december 15-éről 16-ára virradóra puccskísérlet történt, amelyet Machar hívei hajtottak végre. Az egykori alelnök ezt tagadta.

 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.