2013. november. 15. 14:22 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 15. 14:22 Világ

Kína megszünteti a munkatáborokat

Kína megszünteti a munkával történő átnevelés intézményét, továbbá könnyít családtervezési politikáján, vagyis engedélyezi azon szülők számára is a második gyermeket, akik közül az egyik egyke - közölte pénteken az állami média.

A döntések a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának kedden véget ért harmadik plenáris ülésén születtek meg. A plénumnak a reform elmélyítésére vonatkozó határozatairól pénteken hozták nyilvánosságra dokumentumot. 

Eszerint a kínai vezetés döntött arról is, hogy tovább csökkentik a halálbüntetéssel büntethető bűncselekmények körét, s határozottabban fellépnek a vallatásoknál előforduló kényszer, a fizikai erőszak alkalmazása és a bizonyítékok törvénytelen megszerzése ellen.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.