2013. november. 12. 21:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 12. 22:01 Világ

Yves Rocher-ügy: zárolták egy ismert orosz ellenzéki vagyonát

Az egyik moszkvai bíróság kedden zárolta az ismert orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij és fivére, Oleg vagyonát.

A Baszmannij kerületi testület az úgynevezett Yves Rocher-ügyben hozta meg a döntést.

A Navalnij testvéreket csalással és pénzmosással gyanúsították meg. A nyomozók szerint Alekszej és fivére a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatától több mint 26 millió rubelt (körülbelül 176 millió forint) csalt ki azzal, hogy a céggel számukra előnyös szállítási szerződést kötött. 

A hatóság úgy tartja, hogy Navalnijék hasonló módon tettek szert 4 millió rubelre (mintegy 27 millió forint) egy másik cégtől. Vagyonuk zárolásán kívül a moszkvai bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el az ellenzéki politikus és testvére esetében. 

Alekszej Navalnijt júliusban egy másik ügyben, nagy értékű sikkasztás vádjával előbb öt év szabadságvesztésre és csaknem egymillió rubeles pénzbírságra ítélte Kirov város egyik kerületi bírósága, majd októberben a fellebbviteli, Kirov megyei bíróság felfüggesztettre változtatta az ítéletet.

Az ügyészség szerint a korrupcióellenes tevékenységéről ismertté vált orosz politikus, ügyvéd, blogger 2009-ben több mint 10 ezer köbméter fát sikkasztott el a Kirovlesz állami fafeldolgozónál, amelynek tanácsadója volt, és ezzel 400 ezer eurónak (körülbelül 117 millió forintnak) megfelelő anyagi kárt okozott.

Alekszej Navalnij egyébként indult a szeptember 8-i moszkvai főpolgármester-választáson. A politikus a második legtöbb szavazatot szerezte meg a Kreml embere, Szergej Szobjanyin mögött, és mint várható volt, nem ismerte el a voksolás eredményét. A Legfelső Bíróság december 4-én tárgyalja Navalnijnak a választási eredmény megsemmisítésére vonatkozó beadványát. 

A Vlagyimir Putyin orosz államfő legádázabb ellenfelének tartott ellenzéki politikus és stábja eközben a fővárosi törvényhozásban, a moszkvai dumában jövőre esedékes választásokra készül. A Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap értesülése szerint Navalnij nem zárta ki, hogy indul a moszkvai képviselői helyért.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.