Felgyújtottak egy lengyel mecsetet
Ismeretlen tettesek felgyújtottak egy mecsetet a lengyelországi Gdanskban, miközben a muszlim közösség az áldozati ünnepet (íd al-adha) tartotta.
"Bizonyos, hogy szándékos gyújtogatás történt" - közölte az AFP hírügynökséggel Grazyna Wawryniuk, a helyi ügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy nyomozást indítottak az elkövetők személyére és a bűncselekmény indítékainak felderítésére.
A szerdára virradóra keletkezett tűz jelentős károkat okozott a mecset belső terében és ajtajában. A tűzvészben senki nem sérült meg. A gdanski imám újságíróknak elmondta, hogy a közösségük elleni, ehhez hasonló támadások meglehetősen "ritkák és megdöbbentőek".
"Tegnap normálisan ünnepeltük itt az íd al-adhát, ez szép és boldog ünnep, sokan ott voltak, és semmi rendkívüli dolog nem történt" - mondta az imám, majd hozzátette: "ez elfogadhatatlan számunkra, nagyon fájdalmas, a tűz nem csak a mecsetünkben okozott károkat, hanem a szívünkben és a lelkünkben is".
Az áldozati ünnepen a muszlimok legjobb ruhájukba öltöznek, és imádkoznak a mecsetekben. Aki teheti, áldozatot mutat be Allahnak: általában bárányt ölnek le, húsát pedig szétosztják, és imát mondanak.
Kedden a Lengyelország keleti részében található Bohoniki nevű, tatárok lakta falu muzulmán lakossága az állatvédő csoportok nyomására kénytelen volt lemondani a bárányáldozat bemutatásáról.
Lengyelországban az állatvédelmi törvény értelmében január elseje óta tilos állatáldozatot bemutatni, a törvény megfelel az Európai Unió irányelveinek. Becslések szerint nagyjából 20-30 ezer muszlim él a 38 milliós Lengyelországban, a lakosság 95 százaléka katolikusnak vallja magát.