Obama csodálja Ferenc pápát
Ferenc pápa a homoszexualitás és az abortusz kérdéseiben tett kijelentéseit méltatta Barack Obama amerikai elnök.
Barack Obama amerikai elnök szerdán a CNBC televíziós csatornának nyilatkozva méltatta Ferenc pápának a homoszexualitás, a fogamzásgátlás és az abortusz kérdésben tett kijelentéseit. Az elnök elmondta, hogy a pápa nagy hatást gyakorolt rá. Úgy vélekedett, hogy Ferenc "Krisztus tanításai szerint él", és "hihetetlen alázatról" tett tanúbizonyságot.
"Csodálom ezt a tulajdonságot" - mondta Obama az alázatossággal kapcsolatban.
Ferenc pápa a La Civilta Cattolica jezsuita folyóiratnak adott, múlt hónapban közölt interjújában egyebek között bírálta az egyház "kicsinyes szabályok" iránti megszállottságát az abortusz, a fogamzásgátlás és a homoszexualitás terén. Az egyházfő sürgette a lelkészeket, hogy legyenek inkább könyörületesek és befogadók, és ne kapaszkodjanak túlságosan az említett megosztó, érzékeny témákba.
Elnöksége alatt Barack Obama is jelentős erőfeszítéseket tett a melegek jogainak kiterjesztéséért, és tavaly kijelentette, hogy támogatja a melegházasságot.
Az amerikai elnök még nem találkozott Ferenc pápával.