2013. október. 01. 20:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 01. 20:17 Világ

Lehet, hogy idén már nem lesz új kormány Németországban

Németországban akár januárig is eltarthat a kormányalakítás a szociáldemokrata párt (SPD) szerint. Andrea Nahles, az SPD főtitkára úgy véli, hogy nem sürget az idő, és ha a szociáldemokraták valóban koalíciós tárgyalásokat kezdenek a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel, az új kormány decemberben vagy januárban alakulhat meg.

Az SPD kibővített választmánya egyelőre arra adott felhatalmazást a párt vezetőségének, hogy tájékozódó jellegű megbeszélést folytasson az Angela Merkel vezette konzervatívokkal. A két legnagyobb német politikai erő vezetői pénteken, a parlamenti választás utáni 12. napon találkoznak majd.

Ha a pénteki egyeztetés alapján lehetségesnek tűnik a konzervatív és a szociáldemokrata program összehangolása, a konvent egy újabb döntéssel koalíciós tárgyalások megkezdésére hatalmazhatja fel az SPD vezetőit. Ha pedig sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, az SPD pártszavazással dönt a kormányalakításról.

A szociáldemokraták november közepén kongresszust tartanak, és eddig arról spekulált a német sajtó, hogy a pártszavazást a kongresszus előtt rendezik majd meg. A főtitkár szerint azonban erre nincsen külön szabály, a 472 ezer párttag szavazását tetszőleges időpontban, akár a kongresszus után is megtarthatják. "Nem fogjuk elsietni a dolgot" – idézték német lapok Andrea Nahlest.

A CDU/CSU nagy fölénnyel megnyerte a szeptember 22-ei választást, de nem szerezett abszolút többséget, koalíciós partnere, a liberális FDP pedig kiesett a Bundestagból. A konzervatívoknak ezért új partnert kell keresniük. A Zöldekkel is megvitatják a kormányalakítás lehetőségeit. A megbeszélést a jövő hét végén tartják, pontos időpontban még nem állapodtak meg. Kedden több konzervatív vezető jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormányzást a Zöldekkel.

A baloldali ökopárt őszintén elemzi a kampányban elkövetett hibákat és rendezi a sorait, míg az SPD ugyanazt szajkózza, mint a választás előtt – mondta Armin Laschet, a CDU elnökségi tagja egy keddi lapinterjúban. Günther Beckstein, a bajor testvérpárt, a CSU politikusa, volt bajor miniszterelnök egy rádióinterjúban úgy vélte: a konzervatívok és a Zöldek kormányzati együttműködése "olyan kísérlet, amelybe érdemes belevágni".

A CDU/CSU és a Zöldek eddig nem kormányoztak együtt, a nagykoalíció - a két legnagyobb politikai erő közös kormányzása - viszont nem ismeretlen, a második világháború óta két nagykoalíciós kormány is volt Németországban.

A CDU/CSU és a két baloldali párt között elsősorban az adórendszert illetően vannak nehezen áthidalhatónak tűnő különbségek. Az SPD és a Zöldek választási programjában egyaránt fő elem a legmagasabb jövedelmű rétegek adóterhelésének növelése, de a konzervatívok azt ígérték, hogy nem lesz adóemelés, ha tovább kormányozhatják az országot.

Németország újraegyesítése óta általában a választástól számítva 30-40 napon belül megalakult a kormány. A leghosszabb ideig 2005-ben tartottak a koalíciós tárgyalások, az Angela Merkel vezette konzervatívok akkor 65 nap alatt tudtak megállapodni a nagykoalícióról az SPD-vel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.