2013. szeptember. 15. 18:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 15. 19:54 Világ

Visszaszerezte a CSU az abszolút többséget Bajorországban az első becslések szerint

Visszaszerezte a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az abszolút többséget a vasárnapi tartományi parlamenti választásokon az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók urnazárás után közzétett első előrejelzései szerint.

A szavazóhelyiségből távozó választók nyilatkozatai alapján végzett reprezentatív felmérések (exit poll) szerint a CSU 49 százalékot szerzett, ami 101-102 mandátumot jelent a 180 tagú tartományi gyűlésben (Landtag).

Az Angela Merkel vezette konzervatív CDU bajor testvérpártja 2008-ban, 46 év után veszítette el az abszolút többséget, és koalícióra kényszerült a liberális FDP-vel, amely az exit pollok szerint nem lépte át az 5 százalékos bejutási küszöböt, csak 3 százalékot szerzett.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kismértékben javított, az ARD szerint a szavazatok 21 százalékát kapta meg, míg a ZDF felmérése alapján 20,5 százalékot szerzett a 2008-as 18,6 százalék után. A Zöldek mindkét felmérés szerint 8,5 százalékot szereztek, támogatottságuk visszaesett a legutóbbi választáson elért 9,4 százalékhoz képest. A Szabad Választók Szövetsége ugyancsak 8,5 százalékkal végzett a felmérések szerint, gyengült a 2008-as 10,2 százalékhoz viszonyítva. Más párt várhatóan nem jut be a müncheni Landtagba. A választási részvétel 64,5 százalékos volt, emelkedett a legutóbbi 57,9 százalékihoz képest.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) nem indult a bajorországi választáson, amely az utolsó erőpróba a szeptember 22-ei országos parlamenti (Bundestag-) választás előtt. Az euroszkeptikus párt a vezető közvélemény-kutató intézetek szerint bejuthat a Bundestagba. 

Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke első nyilatkozatában kiemelte, hogy "minden második bajor" a CSU-ra szavazott. Ezzel a konzervatívok "visszatértek", és "2008 már csak történelem" - mondta a politikus, aki a súlyos vereségnek számító 2008-as választási győzelem után vette át a párt és a kormány irányítását.

Sigmar Gabriel, az SPD elnöke elismerte, hogy a szociáldemokraták nem érték el céljukat, a kormányváltást. Ugyanakkor az SPD az egyetlen ellenzéki párt, amely erősödött Bajorországban - emelte ki Gabriel. Az SPD alig néhány hete még csak 15 százalékon állt a felmérésekben, és azóta jelentősen nőtt a támogatottsága. Ugyanez a folyamat zajlik országos szinten is, a "kampányhajrá" a Bundestag-választás előtti utolsó héten is sikerül majd - mondta az SPD elnöke. 

A szociáldemokraták országos támogatottsága 25-27 százalékos, alig emelkedett a legutóbbi Bundestag-választáson, 2009-ben elért történelmi mélyponthoz, 23 százalékhoz képest.    

Philipp Rösler, az FDP elnöke úgy vélte, Bajorországban "máshogy mennek a dolgok", mint Németország más tájain, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a választási eredményből. A 3 százalékos eredmény ugyanakkor "ébresztő" valamennyi német liberálisnak. A következő egy hét már "csak Németországról szól", és az FDP híveinek "most aztán igazán neki kell veselkedniük a választási küzdelemnek" - mondta Rösler. Az FDP országos támogatottsága a Bundestagban is érvényes 5 százalékos bejutási küszöb körül mozog. 

A 40 százalék körül álló CDU/CSU pártszövetség a liberálisokkal 2009-ben kezdett közös kormányzás folytatása mellett áll ki a választási kampányban. Elemzők szerint amennyiben a liberálisok nem érik el az 5 százalékot szeptember 22-én, nagykoalíció következik, vagyis a CDU/CSU az SPD-vel folytatja a kormányzást.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.