2013. augusztus. 24. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 24. 15:06 Világ

Az iráni kormány a szíriai lázadókra keni a gáztámadást

Az iráni kormánynak állítólag bizonyítékai vannak arra, hogy a szíriai lázadók vetettek be vegyi fegyvert a héten a szíriai főváros, Damaszkusz térségében.

"Bizonyítékok vannak arra, hogy a terrorista csoportok hajtották végre ezt az akciót (szerda hajnalban)" – mondta Abbász Aragcsi külügyi szóvivő az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint.

A szóvivő az Irán szövetségesével, Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szembenálló felkelőkre utalt, akik szerdán azt állították: Aszad hadereje mérges gázt vetett be Damaszkusz külterületén, és a támadásban több száz ember meghalt.

A lázadók megpróbáltak talaj- és az áldozatokból vett szövetmintákat eljuttatni az ENSZ éppen Szíriában tartózkodó vegyifegyver-ellenőreihez.

Az iráni külügyi szóvivő azt is mondta, hogy nincs semmiféle nemzetközi felhatalmazás egy szíriai katonai intervencióra. "Remélem, hogy a (washingtoni) Fehér Ház tisztviselői kellő bölcsességgel kezelik a helyzetet, és nem szállnak be egy ilyen zűrzavarba" – mondta Aragcsi.

Hozzátette: Irán úgy véli, a régió helyzetét csak még veszélyesebbé teszik az amerikaiak "provokatív kijelentései", illetve az a döntésük, hogy az amerikai haditengerészet fokozza jelenlétét a Földközi-tenger térségében.

Teherán továbbra is úgy gondolja, hogy a szíriai válságot nem lehet katonai úton lezárni, megoldást csak békés eszközökkel, párbeszéd útján lehet elérni – mondta még.

Az amerikai haditengerészet 6. flottájának parancsnoka úgy döntött, hogy a korábbi tervvel ellentétben a USS Mahan romboló mégis a térségben marad - jelentették be helyi idő szerint pénteken Washingtonban. Ezzel az amerikai flottának négy, robotrepülőgépekkel felszerelt rombolója tartózkodik a Földközi-tengeren.

Barack Obama amerikai elnök hétvégére összehívta legfontosabb biztonsági tanácsadóit, hogy megvitassa velük a Szíriával kapcsolatos opciókat, köztük egy esetleges katonai akció lehetőségét.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.