2013. augusztus. 23. 15:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 23. 15:42 Világ

Van még egy "kiemelten fontos stratégiai partnere" az országnak

Japán kiemelten fontos stratégiai partnere, szövetségese és barátja Magyarországnak - mondta Martonyi János külügyminiszter pénteken Budapesten, miután tárgyalt japán kollégájával, Kisida Fumióval, akivel szociális biztonsági egyezményt írt alá.

Martonyi János a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyezmény rendezi az egymás országaiban dolgozók munkában eltöltött idejének beszámítását a nyugdíjba.

Ezzel kapcsolatban - a magyar külügyminiszterrel egyetértve - Kisida Fumio megjegyezte, hogy az egyezmény nagyon fontos a magyar és a japán vállalatok szempontjából. Mindketten reményüket fejezték ki, hogy a megállapodás tovább ösztönzi a japán cégek magyarországi befektetéseit, és hozzájárul a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlődéséhez.

Martonyi János hangsúlyozta, hogy mindkét ország kiemelten fontosnak tartja az energetikai együttműködést, legyen szó a tárolási kapacitás bővítéséről vagy a klímabarát tisztaszén-technológia alkalmazásáról. 

A magyar külügyminiszter a japán-magyar együttműködés perspektivikus területei között megemlítette még a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, bízva abban, hogy a Japánba irányuló magyar kivitel növekedni fog. Emellett szólt arról is, hogy Magyarország ösztöndíjakkal is segíteni akarja a Magyarországon a felsőoktatásban tanuló japán fiatalok számának növekedését. 

Kérdésre válaszolva Kisida Fumio elmondta, hogy a paksi atomerőmű bővítése esetében Japán a biztonságtechnika terén is világszínvonalú tudását és tapasztalatait tudja és szeretné átadni Magyarországnak. Martonyi János megjegyezte: a magyar atomerőmű bővítésében számos szempontot, köztük az emberek és a vagyontárgyak teljes biztonságának kiemelten fontos szempontját kell majd figyelembe venni.

Mindketten hangsúlyosan beszéltek a visegrádi csoport (V4; Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és Japán közötti élénkülő kapcsolatokról. A japán külügyminiszter elmondta, hogy reményei szerint a júniusi varsói V4-Japán csúcstalálkozó folytatásaként a V4 soros elnöke, Magyarország fontos kapcsolattartó lesz Japán és a V4 között. Az ősszel magyar-japán szakmai szemináriumokat tartanak, 2014-ben pedig Magyarországgal még szorosabban együttműködve szeretnének programokat kínálni.

Martonyi János elmondta, hogy Magyarország egyike azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek javasolták, szorgalmazták a Japán és az EU közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését. Ugyanakkor megjegyezte: "különösen örülünk annak, hogy Japán számára nemcsak a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok fontosak, hanem érdeklődést mutat a tágabb régió iránt is".

A két külügyminiszter beszélt arról is, hogy a magas szintű találkozókat mindkét ország fontosnak tartja és kiemelten kezeli. Ezt bizonyítja a mostani tárcavezetői találkozó és az is, hogy novemberben Japánba látogat a magyar miniszterelnök. Kisida Fumio 2012 december vége óta tölti be a külügyminiszteri tisztséget Japánban. Miután Magyarországon szombaton befejezi látogatását, Ukrajnába utazik tovább.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.