2013. július. 08. 10:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 08. 10:55 Világ

Robbantás volt egy romániai egyetemen

Kisebb robbanás történt hétfő délelőtt a jászvásári (Iasi) műszaki egyetemen, ahol egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött egy vizsgateremben, áldozatok nincsenek - közölték a román hírtelevíziók.

A szemtanúk szerint egy negyven év körüli férfi lépett be több csomaggal az előadóterembe, ahol a távközlési kar több mint hatvan végzőse államvizsgázott, és azt mondta, pokolgép van nála. Később csattanás hallatszott és nagy füst keletkezett, ekkor a diákok leteperték a támadót, akit a rendőrség rövidesen őrizetbe vett.

"Azt kiabálta, hogy senki ne mozduljon, jöjjön oda a rendőrség, mert velük van dolga" - számolt be a történtekről Bogdan Ion, a kar dékánja, aki - több oktatóval együtt - maga is a teremben volt. A tanárok riasztást adtak le a túszejtésről a 112-es segélyhívón.

"Amikor úgy gondolta, hogy mindjárt érkezik a rendőrség, azt mondta: na, akkor most bebizonyítja a rendőröknek, hogy igazi bomba van nála, és elkezdett szerelni valamit a csomagjai körül, ekkor történt a csattanás" - ecsetelte a dékán. Hozzátette: ezt a pillanatot használták ki a diákok arra, hogy földre teperjék.

Az egyetemet kiürítették, mivel a merénylő azt állította, hogy másutt is robbanószerkezeteket helyezett el. Az épületet tűzszerészek vizsgálják. Az eset szemtanúi nem ismerték az elkövetőt, de az egyetem egyik tanára azt állította, hogy a merénylő - sok évvel korábban - a jászvásári műszaki egyetemen diákja volt.

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.