Vegyi fegyverekre vadásznak Szíriában
Egy új izraeli-amerikai készenléti együttműködési terv szerint a két szövetséges ország tizennyolc, vegyi fegyvert előállító, illetve őrző létesítményt semmisítene meg Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása vagy szélsőségesek fegyverhez jutása esetén.
Izraeli tisztségviselők szerint egyelőre nem döntöttek arról, hogy a támadást Izrael és az Egyesült Államok együtt hajtaná-e végre – írta vasárnapi számában az amerikai Time magazinra hivatkozva az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című izraeli napilap. Az újság szerint az összehangolt akció célja a vegyi és biológiai fegyverek felszámolása lenne Szíriában.
Az akciót akkor hajtanák végre, ha Aszad eltűnne, akár mert elhagyná országát, akár mert életét vesztené, vagy ha a felkelők, köztük az al-Kaidához tartozó iszlámista szélsőségesek kezébe kerülnének a fegyverraktárak.
A tervek szerint ha a fegyverek egy része illetéktelen kezekbe kerülne, akkor azokat felkutató, illetve megsemmisítő egységeket is útnak indítanának.